Nem hittem volna, hogy valaha létrehozok egy új blogot, azért csupán, hogy sprintelhessek. Elég furán hangzik ez tőlem, aki köztudottan utálom a sportokat. De be kell látnom, talán még tesire is bejárnék, ha a labda helyett szavakkal kéne dobálózni. Mondjuk, amint ezeket a sorokat fogalmazom, rájövök, hogy amit művelek, a maga mondatperháromperces sebességével maximum kocogás kategóriába fér bele. Lehet ez azért, mert késő van. Lehet mert már eltelt pár óra, mióta az utolsó kávémat ittam. Vagy lehet szimplán csak azt sem tudom mit is próbálok megfogalmazni első blogbejegyzésem gyanánt. Mégis folytatom. Ahogy végignézek rajta még mindig túl rövidnek tartom. Be kéne szúrni valami képet, az biztos feldobná. Keresek is egyet.
Ma megnéztem ezt a filmet. Tetszett, de többet nincs is kedvem írni róla. Már azon agyalok mégis mit írhatnék a vízről. De azt hiszem ez már holnapra marad.
Mielőtt elfelejteném. Atina vagyok. Nem mondanám, hogy tudom ez mit jelent, de ez nem feltétlenül baj. Jelenleg a legnagyobb problémám, hogy rövidesen betöltöm a tizennyolcat, és attól tartok ezzel végleg lemondhatok arról, hogy Pán Péter eljöjjön értem, de azért nem adom fel a reményt. Nem vagyok abban az állapotban, hogy ennél többet mondjak magamról, meg ez nem is az a hely, ahol ezt megtenném, szóval majd egyszer, amikor híres színésznő leszek majd talán többet is megtudsz rólam, legyél te akárki, kedves valaki, aki ezt éppen olvasod. Most pedig megyek, és kifésülöm a hajamat.
Miért néz ki ez az egész ilyen undorítóan, ha egyszer beírtam a kódba, hogy sorkizárt legyen? Felbosszant. Mindegy.
